Ananász és Hold Jóga jelentése

Amikor kitaláltam, hogy „Ananász és Hold Jóga” nevű honlapot szeretnék, nem is sejtettem, hogy milyen sok összefüggés van az egyik kedvenc gyümölcsöm, egy égitest és a jóga között. Sokszor, ahogy az életben is, egy-egy előre nem tervezett dolog vagy esemény nyit meg új dimenziókat. „Ha van honlapod, akkor kell egy jó logó is…” – hangzott a kéretlen tanács barátaimtól; így kerültem kapcsolatba a logót megálmodó fiatal formatervezővel, aki az elképzeléseimről néhány felvázolt gondolat után pár nappal már el is küldte a három dolgot összefoglaló szimbólumot.  Zala Zsófi által elképzelt stilizált ananász gyümölcs formában ugyanis tökéletesen egyesül a lótuszvirág, a gyümölcs és a Hold formája. A lótuszvirág talán az egyik legelterjedtebb motívum az indiai hitvilágban és szimbolikában, kiterjedt jelentése és jelentősége van, megjelenik az indiai művészetekben és a jógában is. A lótuszülés egy meditációs ülés, és egyben egy jóga gyakorlat is, a jógik gyakori ábrázolási formája. Az ananász, azon kívül, hogy egy nagyon egészséges és finom gyümölcs, szép és különleges formájú, harmonikus külseje sokszor ad ötletet és kiinduló alapot a grafikusoknak, illusztrátoroknak, dizájnereknek. És hogyan kapcsolódik hozzájuk a Hold? A Holdnak is nagyon fontos és sokszínű rendeltetése van és volt az emberiség életében, ha csak az ár-apály változásokban betöltött szerepére gondolunk, vagy a hold-fázisok (telihold/újhold/holdfogyatkozás) ránk gyakorolt hatására, vagy arra, hogy hány tudós kutatta az égitestet, hány művészt ihletett meg a Hold, bizonyára nem kell tovább magyaráznom és persze, hogy a jógában is létezik Hold póz. Remélem, sikerült kicsit rávilágítanom, miért lett az oldal neve az,...

Téli jóga

Élvezd a telet jógával! Hideg van, nedves, párás, csúnya az idő, alig bújik elő a nap. Vannak napok, amikor úgy érzed, csontodig hatol a hideg, és szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy egyszer újra nyár lesz, és megint nyári ruhában, papucsban mehetsz ki a szabadba. Ebben az időszakban gyakran vagyunk lehangoltak, sokan rosszkedvűnek, folyton fáradtnak és kimerültnek érzik magukat. Létezik azonban egy csodálatos rendszer, amellyel sokat segíthetsz ilyenkor magadnak: ez pedig nem más, mint a jóga. Bizonyos jóga gyakorlatok segítségével leküzdheted a téli borongósságot, és megláthatod a szépet ezekben a csodás téli hónapokban, akár még élvezheted is a telet. Mert bár az időjárást nem vagyunk képesek befolyásolni, azt mindenképpen igen, hogyan reagálunk rá, hogyan táplálkozunk, és mit csinálunk nap mint nap. Hogyan készülj télen az otthoni jógázásra? Otthon, a lakásban gyújts barátságos fényeket, gyertyákat, ha van kandallótok, rakj benne tüzet. Már maga a gyertyagyújtás ténye, amikor tüzet hozol létre, gyógyító és melegítő hatással bír. Metaforikus értelemben a bennünk rejlő tüzet is tápláljuk vele. A belső tűz növelésére hat az is, ha készítesz magadnak egy forró italt, vagy feljebb csavarod egy kicsit a fűtést a lakásban. A jóga kistestvérének tartott több ezer éves hagyományokkal rendelkező ájurvéda, avagy az „élet tudománya” szerint az élet szorosan összefügg a természet világával, amelybe beletartozik az évszakok folyamatos változása is. A nappalok és éjszakák váltakozása, a külső hőmérséklet ciklikus ingadozása évszakonként és a nappali fény mind-mind hatással vannak szervezetünkre és általános állapotunkra. Ha ráhangolódsz a természetre, saját magadra, saját belső jelzéseidre is jobban képes leszel odafigyelni. Az ájurvéda szerint a tél a kapha időszakkal azonos. A kapha nedvessége miatt ilyenkor sokkal jellemzőbbek a nyálkahártyát, légutakat érintő betegségek,...